Úgy alakult, hogy a szeptember utolsó hetét szabadságon töltöttem. Sajnos nem csobbantam teljes testtel a mézesbödönbe, nem a pecáról szólt ez az egy hét. Sokkal inkább az otthoni munkák és egyéb intézendők voltak műsoron. Persze azért eljutottam a Dunára párszor…
Első szín – Leányok és szilvák
Régen, tavaly ősszel jártam utoljára erre. Messze a város fölött egy gyors folyású, mély szakasz. Sokan nem szeretik, még a dunai pecások közt sem az ilyen helyeket, mert a sebes, nagy víztömeg nagy súlyokat, erős felszerelést igényel. Olyan erős cuccot, ami valóban elvesz a fárasztás élményéből, a kisebb testű példányok esetében feltétlen. Figyelni kell a bitang bottal, a zsinóron lengedező hatalmas kosárra, ne tépd a hal száját és ne is verd le a horogról. Ám cserébe időnként gyönyörű halakkal ajándékoznak meg ezek a szakaszok. Én kedvelem.
![]()
Az itt használt felszereléseimről korábban írtam már részletesebben is. A bot a még Spro márkajelzéssel ellátott Team Feeder sorozat legszigorúbb tagja. Brutálisan erős, de a fölső részébe meglepően sok rugalmasság szorult, ez ad lehetőséget arra, hogy 0,15-ös előkével, 12-14-es horoggal is használjam. Az orsók öreg, 6000-es Shimano Baitrunnarek. Aki ismeri, tudja, hogy (majdnem) mindent kibíró, megbízható szerkezetek. 0,22-es főzsinórral, fonott dobóelőkével használom. Célszerű a horogelőke és a dobóelőtét közé egy 10-12 centis erőgumit bekötni, sokat segít a halak megtartásában. Kedvenc márnázó botjaimat úgy 4 unciás kosarakig használom, fölötte inkább ezeket a buzerátorokat. A héten úgy alakult, hogy ez felszerelés jött velem mindenhova, oda is, ahova nem feltétlenül kellett volna ilyen erös motyót vinnem. Sebaj, megoldotta.
![]() |
| Napfelkelte ugyanott, két évvel ezelőttről |
A napkelte már a parton ért, bár ez így ősszel, amikor a Nap jóval fél hét után kegyeskedik felkapaszkodni az égre, nem tűnik megvalósíthatatlan feladatnak. Sikerült is. Az első dobások mindig meglepnek, szokni kell a víz hatalmas erejét. A 175 grammos körmös kosár beszakítja a felszínt, s azzal a lendülettel már szánkázik is folyásirányt lefelé. A sodrás nekinyomja a rézsű aljának, a szerelék megáll (úgy 45 fokkal járunk lejjebb, mint a vízre érkezés iránya), a zsinór és a bot befeszül. Nagyon intenzív ez az egész, a botot megmozdítani is nehéz. A kapás így is remekül látható, még a kisebb szilvák, karikák is látványosan megcibálják az erős spicceket, egy márna pedig úgy csavarja le néha a végét, mint a sz…rt. Már bocs.
![]()
Az első jelentkezők kisebb és közepes méretű szilvaorrú keszegek. Idén olyan tömegben találkozom velük a Duna számos részén, ami szokatlan a korábbi évekhez képest. Nem baj, lakjon csak minél több uszonyos a vízben! Sajnos a márnákkal nem állunk ilyen jól ebben a szezonban. Az ideje már itt lenne, de a szélvizekben még kevesen járnak kint. Egyesek fognak belőlük, de én még nem. Nem vagyok türelmetlen. Csak egy kicsit…
Hopp, egy leánykoncér. Nem meglepő, itt rendszeresen előfordulnak. A későbbi őszi időszakban egészen komoly kiló-másfél kiló feletti példányok is jelentkeznek. A nagytestű koncérok kivételesen gyönyörű állatok, csillogó aranyszín, jellegzetes pikkelyhiányok, szép színű uszonyok. Ami örvendetes, hogy szinte mindegyik dunai helyen, amit több-kevesebb rendszerességgel látogatok, fogtam már leányhalat. Egymástól teljesen eltérő jellegű szakaszok ezek, fizikailag is jelentős távolságban egymástól.
![]() |
| Ugye milyen szép? (Ez a kép is korábbról van) |
![]() |
| Szilvák minden mennyiségben |
Az első, viszonylag eseménytelen óra után elkezdtem folyamatosan fogni a halakat. Szilvák minden mennyiségben, köztük egy-egy leánykoncér, színesítendő a választékot. És hogy más fajok se maradjanak ki a jóból, karikakeszeg és paduc is akadt mutatóba. Két bottal horgásztam és néhány percenként hallal húztam ki valamelyik végszereléket. Általában úgy működik a dolog, hogy a bedobást követő 0-2 percben esik a kapások zöme. Nyilván azért, mert ez az az időszak, amíg a kosárból még oldódik ki valami kaja, ez csalja közelebb a halakat. Fura módon most épp nem így volt, a 4-5 perce már bent lévő cuccra akadt a halak zöme. Fogalmam sincs miért.
Jól telt az idő, remekül szórakoztam, bár néhány darabos halnak azért örültem volna. Mondtam is pár horgászcimborának, hogy márnákat és szép dévéreket szeretnék fogni…
Második szín – Kívánságműsor
![]() |
| Kint felejtette a Duna... |
Ezúttal a város alatt feedereztem egy délutánt a Dunán. Egy hosszú kanyar külső íve, az aktuális vízállás mellett két méter körüli víz, sóderos aljzat, elszórt kövekkel. Szereti mindenféle hal, és eszi a végszerelékeket is rendesen. Bizonytalan voltam kicsit a felszerelés miatt, de mivel úgy látszott, hogy a nagyméretű alagútkosárból aznap inkább az 5 unciás lesz jó, ezért végül a buzerátorokat hoztam.
![]()
Ahogy mondtam, márnát és dévért szerettem volna, arra azonban tényleg nem számítottam, hogy már az első dobásra elhúzza egy pofás, másfél kilós bajuszos. Botvéget vízbe csavarós kapással, meg sem akarok állni a Duna közepéig védekezéssel nyitott a márna, percekig tartó huzakodás árán jutott el a merítőig. Ezen a helyen leggyakrabban vékony (0,10-es) fonott előkével horgászom a kövek, kagylók, akadók miatt, de ezzel együtt sem lehet erőltetni a halat. Az apró horog sokszor nem fog át annyi húst, hogy kibírja az erőszakos fárasztást. Egy dolog fontos, ha ezen a helyen márnát akasztok: A botot tartsam magasan, ne engedjem a kosarat az aljzaton húzni, mert abból csúnya elakadások következnek.
Nos, 5 perce horgásztam, s vágyaim tárgya ott feküdt már előttem. Mázlista vagyok. Most mit lehet ilyenkor csinálni? Persze, tudom, horgászni kell tovább és fogni még pár szép vasalófejűt. Nosza!
A márnák nem is hagytak cserben, fél óra múlva jelentkezett a következő. Ez is másfél és két kiló közti, egészséges, vad példány volt, úgy húzott, mint valami dízelmozdony. Rendesen. Érdekes, hogy a fárasztás közben fel sem tűnt, milyen erős felszerelés van a kezemben, kifejezetten komoly csata zajlott néhány percig közöttünk. Csak amikor vége volt és versenyt sajgott az alkarom a bicepszemmel, akkor gondoltam, hogy „Ej mi a kő…”.
![]()
Aznap délután adakozó hangulatban volt a Duna, öt márnát vezettem a szákig, további kettő volt horgon, de mindkettőt elvesztettem még a fárasztás korai szakaszában. Egyetlen paduc hozott némi változatosságot (mondjuk a csupamárna sem lett volna ellenemre), de ő nem akart fotózkodni, inkább a merítő előtt megszabadult a horogtól. Annyi baj legyen. Fura volt, hogy felettem kb. 30 méterre horgászott egy kolléga és ő kizárólag paducokat fogott. Legalább egy tucatot, míg én – szinte – csak a márnákkal voltam elfoglalva. A peca végén beszélgettünk kicsit, ami alapján egyetlen lényeges különbséget véltem felfedezni a horgászatunk között. Én úgy 8-10 méterrel beljebb horgásztam nála, ami adott esetben fontos, az eredményt lényegesen befolyásoló körülmény lehetett.
![]()
Volt aznap egy érdekes eset is. Az egyik kapást követően nem hallal, hanem egy beszakadt komplett felszereléssel húztam ki a cuccomat. Horoggal, erőgumival, kosárral és pár méternyi főzsinórral. Kocsi-ló. Ez nem olyan meglepő, előfordul az ilyesmi. Az már ritkább, hogy jobban megvizsgálva a dolgokat kiderült: A saját végszerelékemet fogtam vissza. Öröm van, valamit csökkentettünk a veszteségen. A motyó egy nap híján két hetet töltött a Dunában, mielőtt visszajött hozzám. A kosáron látszott az induló rozsdásodás, aminek én őszintén örültem. Fontosnak tartom, hogy minél kevesebb olyan dolog legyen a végszereléken, ami időtlen időkig változatlan formában marad a folyóban. Rozsdásodjon csak!
![]()
Apropó kosár: Aznap viszonylag kevés etető- és élőanyag fogyott a pecához. Hozzászoktam itt, hogy legalább az első egy-másfél órában rendesen kell termelnem be a horgászhelyre a kosarakkal az anyagot, hogy egy megfelelő szőnyeg és illat-/aromacsík kialakuljon. (Igen, aztán jön egy kirándulóhajó és kezdheted az egészet elölről, miután összeszedted a kövek közül a motyóidat…) Ez fontos része az eredményes halfogásnak. Nos, azon a délutánon ez nem így volt. Már az első dobásnál ott voltak a halak és nem is nagyon igényelték az ütemes utánpótlást.
Mit mondjak, tök jó volt ez is.
Harmadik szín – A harmadik kívánság
Egy horgászcimborának köszönhettem a harmadik pecát, egy didergős délelőttöt. Messze a város fölött, egy széles és hosszú egyenes mentén. Kérdeztem tőle, mielőtt a partra mentünk, hogy milyen lesz, sóderes vagy kövezés? (Bent figyelt a csomagtartóban a gumicsizma, amit sóderes részeken előszeretettel viselek, mert az a pár lépés, amivel beljebb jutok vele, jól tud jönni.) Aszondja: sóderes kövezés. Na köszi. Marad a bakancs.
![]()
Az eredmény sem mellékes, de szerintem különösen érdekes, hogy két pecás egymás mellet mennyire hasonlóan vagy épp mennyire különbözően horgászik. Csabi egy bottal horgászott én kettővel. Beszélgettünk erről, ő azt mondta, hogy egy bottal nem fog kevesebbet, a sokhalas időszakokban pedig sokkal egyszerűbb, könnyebb az egy botot kezelni. Ezzel teljesen egyetértek, én egyetlen dolog miatt szeretek a Dunán két bottal pecázni: Több etetőanyag vihető be egységnyi idő alatt így. Ha pedig rendesen a nyakamba esnek a halak, én is egy botra váltok. A fogott halmennyiség tekintetében aznap nem volt köztünk lényeges különbség.
![]()
Az etetőkajánk alapvetően hasonló volt, mindketten édes alappal és aromával horgásztunk. Az enyém egyszerűbb, kevesebb „alkatrészből” álló, karamell hangsúlyos etető volt, Csabié kifinomultabb, minőségibb cucc. Azt hiszem, ha volt különbség a két anyag hatékonysága közt, aznap az egyszerűen nem derülhetett ki. A zsákmány túlnyomó többségét adó apró szilvák habzsoltak mindent, a megfogni sikerült darabos halak pedig inkább csak egy-egy elcsípett példányt jelentettek, őket egyikünknek sem sikerült maga előtt megállítania.
Különböző távolságot horgásztunk. Csabi 25-30 méteren, én 8-10 méterrel beljebb. Az apró szilvák mindkettőnknél ott voltak, kint is, bent is. Volt időszak, amikor azt gondoltam, hogy vendéglátóm közelebbi távja eredményesebb, mert egymás után több darabos halba is beleakadt, így az egyik bottal én is visszább jöttem az ő sávjába. Ennek ellenére (vagy csak azért, hogy a sors igazságos legyen) jobb halat csak az eredeti etetési sávomban fogtam. Szilvát mindenhol.
![]() |
| Apró szilvák mindenhol |
A végszerelékben is voltak különbségek. Csabi horogelőkéje vékonyabb és rövidebb volt az enyémnél, a horog pedig finomabb, könnyebb fajta. Én a szokásos 80 centis előkehosszal, 0,15-0,17-es előkezsinórokkal horgásztam, a horog pedig az egyik kedvenc, a Gamakatsu F314 volt, 14-es méretben. Mivel mindkettőnknél a négy csontiból készített, így a horog méretéhez képest nem apró csokor volt a legeredményesebb, így itt sem domborodtak ki erősebben a finomabb végszerelék esetleges előnyei.
![]() |
| Amit akartam, meglett |
És egyébként mit fogtunk? Annyi szilvaorrú keszeget, amennyi nincs is. Kilátogatott hozzánk egy kiló körüli domi, két másfeles dévér, egy bitang jászkeszeg, néhány paduc, közte egy olyan is, aminek előre köszönünk. Mindketten akasztottunk márnát (erre letesszük a nagyesküt…), de egyik sem jött a partig. A fajok felsorolásából nem maradhat ki a karikakeszeg és a balin sem, szóval elég színes kosár jött össze a végére.
![]() |
| Jász a horgon |
Volt hát a szabadságom alatt sokhalas, aktív peca, megfogtam a vágyott márnát és dévért is. Horgásztam ismert helyeken és volt szerencsém csodálatos, új helyet is kipróbálni, közben még egy jót dumálni is. Ki akarhat ennél többet?
