Hát sziasztok! Újra. Ez a mostani bejegyzés nem igazán lesz peca, cserébe - ígérem - nem lesz hosszú sem. Bizonytalan ideig beszüntettem a blog Facebook-oldalának gondozását így, ha valaki engem keres, eztán csak itt ér el. Egy darabig biztos. Talán jöttök majd páran.
A döntés nem függ össze a bloggal, ez abszolút személyes. A blog szempontjából előnyös lenne, ha továbbra is nyitva hagynám a kaput a Facebook felé, hiszen ez megtöbbszörözi az elérést. Tudom, hisz látom a statisztikai adatokat. De nem tehettem így. Valószínűleg rajtam sem múlt el nyomtalanul az elmúlt egy év, e nélkül lehet, hogy sokkal tovább tartott volna meghozni ezt a döntést. A bezártság (egy éve itthonról dolgozom, 30 év gyári/irodai meló után), a járvánnyal kapcsolatos félelmeim és a rám ömlő híráradat, a hazai kilátástalan viszonyok és a végletekig megosztott, egymással értelmesen kommunikálni immár képtelen szekértáborok zaja maga alá temetett. Tette mindezt úgy, hogy naponta órákban mérhető ideig volt a kezemben a telefonom. Ennek semmi értelme.
Úgy döntöttem hát, hogy ebből elég. Az időm véges, arra használom, amire érdemes. Az első social media nélküli napom fényesen visszaigazolta ezt. Jobban ment a munka, jobb volt a hangulatom és hosszú idő óta úgy néztem végig egy filmet itthon, hogy közben egyszer nem volt a kezemben a telefonom (George Clooney – Az éjféli égbolt, lassú, patetikus, kicsit érdektelen, szerintem ne pazaroljatok rá időt…).
Ha valakit érdekel a dolog (már úgy értem, a social media működése és az egyes embereken keresztül az egész társadalomra gyakorolt lehetséges hatása), az nézze meg a The Social Dilemma című filmet. Aztán igyon valamit. Köszönöm a tippet Riley!
De foglalkozzunk végre a fontos dolgokkal! Ezt mondom. Pecázzunk, pecázzatok! Én is ezt fogom tenni, aztán irkálok róla mindenféle dolgozatokat ide, ahogy tettem azt nem is olyan régen. Ha érdekel, nézz be hozzám néha!